Szt. Márton-hét (beszámoló)

Kezünkben volt Márton köpenyének egy darabja

 

Dúl a marketing, a vásárlók megkopasztására irányuló reklám és akció. Nem kivétel ez alól már az újbor és a libasült napja sem.

1700 évvel ezelőtt nem volt reklám, akció, pláza, újbor ünnepe, liba-nap és vendégcsalogatás sem. Volt viszont egy darab köpönyeg, ami a hidegtől óvta viselőjét. E ruhadarabnak volt egy fél-gazdája, egy katona. Minden felszerelésének fele a római császárt illette, a másik fele volt az ő tulajdona. Mártonnak hívták e katonát, aki a császár közvetlen környezetében teljesített szolgálatot. 

Hideg volt, nagyon hideg. Csontig hatolt a fagyos szél, és hó lepte el az utakat. Amiens kapujában találkozott egy ruhátlan koldus a császár katonáival. Elmentek mellette, talán észre sem vették. Egyikük azonban különös dolgot tett. Megállította lovát és saját elhatározásából nem a császárt szolgálta abban a pillanatban, hanem azt, aki segítségre szorult, egy koldust. Neki adta azt, amije volt,  köpenyének felét.

Lehajolt hozzá és segített.

 

Ismert a történet, ma is látható a pannonhalmi bazilika díszes kapuján. De mi is történt valójában? Egy katona, akit harcra képeztek ki, akinek tőre emberölésre szolgált és köpenye a császárhoz fűződő hűségét és a római katona méltóságát volt hivatott kifejezni, ez az ember könyörületességet gyakorolt. Az gyilkolásra készített tőrt és a keresztényüldöző császár köpenyét az üdvösséghez vezető út eszközévé tette.

E katona Márton volt, akit, mint védőszentünket, minden éven megünenpelünk, és akinek tettére aktívan emlékezünk.

A Bencés Gimnázium tanárai, prefektusai és diákjai megálltunk egy pillanatra és segíteni próbáltunk azokon, akik szükséget szenvednek. Azzal segítettünk, amink van, azzal, ami nem e célra készült. Egy iskola, egy kollégium teljes infrastruktúrája a tanulást szolgálja, a diák tanulni, a tanár oktatni jön Pannonhalmára. E napokban azonban mindez egy más célt is szolgált, rászorulókon segített. Felebaráti segítőkészség töltötte meg a teret nyolc napon át, Pannonhalmán.

 

"…nem tudom elképzelni, milyen ha valaki mosolyog"

Szívszorító kérdés-felelet fültanúi voltunk a gimnázium tornatermében a vasárnap esti csendesórán. Egy diák megkérdezte a vak diák vendégektől, hogy mit szeretnének látni, ha egyszer az életben megadatna nekik, hogy láthassanak valamit. Egyik válasz így hangzott: Azt, hogy valaki rám mosolyog, mert nem tudom elképzelni, milyen ha valaki mosolyog. 

Mosolyogni próbáltunk és reméljük megérezték, megéreztük ennek erejét. Akartuk, "…hogy megnyíljék a szemünk".

Ott, ahol tanulunk, számot adunk, felelünk, dolgozatot írunk, örülünk és bosszankodunk az éppen aktuális érdemjegyeken, most ott egy napig magunkat adtuk, azt kínáltuk, amink van és minden igyekezetünket a segíteni akarás hatotta át.

Egyáltalán nem tűnt árnyalatnak és nagyon sokat adott az "Árny alatt" bemutató tér és program.

Szuperlatívuszban beszél róla mindenki, aki részt vett. Megismertük a segítettek, a vakok életét, mindennapjaik nehézségeit, de leleményességük fantasztikusságát egyaránt.

 

Az áruházak idén sem kínáltak akciós köpönyeget, de mi hoztuk az 50%-ot. Kettévágtuk köpenyünket és ráterítettük azokra, akik ugyan nem láthatták de érezhetik hatását. 

Márton továbblovagolt, csatlakozott társaihoz, szolgálta a császárt, majd megtért.

(Siska Gábor)

A 10.a osztály blogjához kattints ide!