2013. október 9., szerda

I. filharmónia: King’s Singers-koncert


THE KING’S SINGERS ÉNEKEGYÜTTES Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. által szervezett turnéjának Veszprémi hangversenye – Veszprém Aréna 2013. október 9., 19 óra

David Hurley – kontratenor
Timothy Wayne-Wright – kontratenor
Paul Phoenix – tenor
Christopher Bruerton – bariton
Christopher Gabbitas – bariton
Jonathan Howard – basszus


A King’s Singers a világ egyik legünnepeltebb együttese az egész világra kiterjedő sűrű hangverseny- és hangfelvétel-programmal, valamint média és oktatási tevékenységgel. Fiatal és befutott zeneszerzők műveit egyaránt támogatja. Biztos intonációjukról, a kifogástalan vokális összhangról, a szöveg makulátlan artikulációjáról és a pontos időzítésről azonnal felismerhetők akár Tomkins vagy Takemitsu, akár Bach vagy Bublé darabjait éneklik. Mindezeken túl nagyszerű szórakoztatók is: a pompás szinházi előadáshoz élvezetes brit szellemesség társul.

A 2012-13-as hangversenyévad során a King’s Singers a leghíresebb előadótermekben ad elő a föld számos pontján, többek között a Carnegie Hallban, a King’s College Kápolnájában és a drezdai Frauenkirchében. Koncertsorozatuk során eljutnak Dél-Afrikába, Francia-, Német- és Lengyelországba, Belgiumba, Hollandiába, az USA-ba és Kanadába, Oroszországba, Olaszországba, Svájcba, Dániába és Finnországba.

Diszkográfiájuk több mint 150 felvételt foglal magába. A King’s Singers kitüntetéseket és jelentős kritikai elismeréseket mondhat magáénak, beleértve a 2009-es Grammy díjat a Simple Gifts (Egyszerű ajándékok) studióalbumért a Signum kiadásában. Az új kóruszene iránt mindig rendkívül elkötelezettek voltak: több, mint 200 művet rendeltek meg olyan kiváló kortárs zeneszerzőknél, mint Richard Rodney Bennett, Berio, Maxwell Davies, Ligeti, Lukaszewski, Penderecki, Rutter, Takemitsu és Tavener. A High Flights album Eric Whitacre és Bob Chilcott műveit tartalmazza, melyeket a King’s Singers rendelt. Felvételére az USA-ban a híres Concordia College Kórussal került sor és 2011 őszén adta ki a Signum. A további Signum-felvételek között találjuk a Swimming Over London-t, mely a csoport néhány kedvenc számát új dalokkal és feldolgozásokkal elegyíti; Pachelbel Music for Vespers-ének világelső felvételét a Charivari Agréable-lal és egy karácsonyi repertoárt felvonultató DVD-t, mely 2011 decemberében került piacra.

A King’s Singers a televíziós fellépések rendkívüli sorozatát mondhatja magáénak. A The Mormon Tabernacle Choir kedvenceként együtt léptek fel a téli Olimpián és jelentek meg 2008-as karácsonyi koncertjükön, melyet 80.000-es fős közönségen túl a PBS USA-szerte sugárzott és DVD-én is elérhető. A 2008-as BBC Proms fellépés után a londoni Royal Albert Hallban, melyet a televízió közvetített (s mely elérhető DVD-n is és 2010 januárjában a Midem Nemzetközi Klasszikus Díjban is részesült) felléptek a BBC reggeli televízióban és gyakran szerepeltek a Songs of Praise-ben (a Dícséret dalai) is.

Teltházas koncertjein túl a King’s Singers számos workshop-on és mesterkurzuson valamint hatalmas mennyiségű kottakiadásán keresztül osztja meg művészetét szerte a világon: pillanatnyilag kiadójuk, Hal Leonardon két millió tétel fölött forgalmaz. Feldolgozásaikat iskolai és egyetemi kórusok, amatőr és profi együttesek éneklik szerte a világon.

A Veszprém Arénában tartandó est programja a XVI. századtól több évszázadon ível át Thomas Morley – Shakespeare néhány drámájának korabeli zeneszerzőjétől John Wilbye-n
keresztül, akinek művészete az angol madrigál történetének csúcspontját jelenti,
a francia Camille Saint-Saëns-on át, a főleg operettjeiről ismert Arthur Sullivanig.
Műsoruk címe: „Szerelmi utazás”

Részletes műsor:

Thomas Morley: Hard by a crystal fountain
John Wilbye: Weep, weep mine eyes
Thomas Morley: I love, alas, I love thee
John Wilbye: Draw on, sweet night
Thomas Morley: Now is the Month of Maying
Libby Larsen: Four Valentines: A Lover’s Journey
I. In the still garden
II. St Valentine’s Day
III. Will you, nill you
IV. Shall I compare thee to a summer’s day?
Camille Saint-Saëns: Romance du Soir
Edward Bairstow: Music, when soft voices die
Camille Saint-Saëns: Sérénade d’hiver
Arthur Sullivan: The long day closes
Morten Lauridsen: O nata lux
Bob Chilcott: A flower given to my daughter
Eric Whitacre: This Marriage

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése